Halászat a Tiszán

Halászat a Tiszán régen

A tiszai halászat hagyománya ősi időkre nyúlik vissza. Nomád életünk mindennapi munkáját, elődeink megélhetését jelentette a halászat. A Kárpát-medencében még ma is egyedülálló az a halászati kultúra, ami napjainkig fenn maradt halászeszközökben, halászmódszerekben egyaránt. A magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása volt a halászat. A honfoglalás után a halászat fejlődéséhez nagyban hozzájárult hazánk halbősége, amelyet a középkorban (1300) Norvégia kivételével Európában a leggazdagabbnak tartottak.

Herman Ottó kutatásainak eredményeit a következőképpen foglalta össze:

1. A magyar népies halászati eszközök sok tekintetben visszavágnak ősrégi időkre, ezért ősrégészeti és néprajzi szempontból szerfölött becsesek.

2. A halászat a magyarságnak mindenesetre ősfoglalkozása.

3. A magyar halászat virágzásának ideje a mohácsi vészt megelőző időkre esik; legrégibb okirataink már fejlett halászatról tesznek tanúságot.

4. Igazi őshalászat már kevés ponton található.

5. A régi magyar ember gondozta a halat.

6. A mai magyar ember irtja a halat.

7. Leleményesség dolgában a magyar halász ritkítja párját.

8. A magyar halászat föléledése az okszerű tógazdaságtól függ.

9. Magyar halászati irodalmat, az igazit, a népnyelv alkalmazása - tehát fölkutatása - nélkül megkezdeni nem lehet.

10. A magyar halászat történetét az élő népies halászat pontos ismerete nélkül megírni nem lehet.

A halászatnak, ezen belül a tiszai halászoknak még az elmúlt évszázad közepén is nagy megbecsülése volt a folyó mentén élő emberek szemében. Halászcsaládokban generációk nevelkedtek és vették át a stafétabotot az öregektől, hogy utána ők is tovább adhassák az örökölt és a Tiszán töltött hosszú idő alatt megszerzett tudást. Az elmúlt évtizedekben azonban óriási változás állt be a Tiszai és hazai vizeink halászatában egyaránt.

Halászok a Tiszán

A Magyarországi természetes élővizek halászata, már évtizedek óta nem szolgálja az ország érdekeit. Az állami tulajdonban lévő természetes vizek halászati hasznosítói olyan profitérdekelt gazdasági társaságok, akik a nyereség orientáltságuk miatt abban érdekeltek, hogy minél több halat fogjanak. A horgászok anyagi áldozatvállalása jelentősen segíti ezeknek a vállalkozásoknak a fennmaradását, hisz egy-egy halászati társaság éves bevételi forrásának 80-90%-a az eladott horgászengedélyekből származik. Tehát a többszázezer horgász által befizetett pénz biztosítja a halászatott! Azt a halászatot, ami a tevékenysége révén nagyban felelős, hogy a természetes vizeinkben egyre kevesebb a hal. Az Európai Unió teljes jogú csatlakozását követően a már korábban kialakult halászati-horgászati hasznosítás rendjében sajnos semmi féle változás nem következett be a hazai vizeken. Magyarországon mindössze 130-150 főfoglalkozású azoknak a halászoknak a száma, akik a természetes vizeket halásszák. A kis létszám azonban a mostani modern halászati eszközök alkalmazásával és a halászati törvény által megengedett szabad rablási lehetőségek kihasználásával,(nincs meghatározva a halászeszközök száma, nincs fogható mennyiségi kvóta stb.) óriási pusztítást tud végezni a természetes vizek halállományában. Jellemző, hogy azokon a vízterületeken ahol a halászati jogot horgászegyesület, vagy horgász szövetség szerezte meg (itt nincs halászat) lényegesen több a halfogás és a horogra akadt kapitális példányok is gyakoriak. Az ország érdekét, és a többségi igényt figyelembe véve (a horgászat társadalmilag is egy nagyon fontos rekreációs tevékenység) a hazai természetes élővizeken meg kell szüntetni a kereskedelmi célú rablóhalászatot! Ezeken a vizeken a halászatot a horgászati hasznosításnak kell felváltania. A halászat megszűnésével óriási lehetőséghez juthat a horgászturizmus és az erre épülő kiszolgáló ágazat.

A halászat jelene

Háló

A természet önfenntartó képessége vészesen csökken, az ember profitéhsége nő. Mind a horgászat, mind a halászat szempontjából az volna logikus, hogy szigorú tilalmi védettség és méretkorlátozás mellett, csak a természet által még pótolható hal kerüljön kifogásra. Ami ma történik, az ennek pont az ellenkezője. A horgászok felvetéseiből és kesergéséből a valóságot nem ismerők általában azt a téves következtetést vonják le, hogy egyesek csupán a szórakozásuk miatt egy ősi mesterséget kívánnak megszüntetni. Nem erről van szó, hanem egy a természetet károsító fordított arányosságról. A magyar halásztársadalom jelenleg nagyon sokféle és tájegységenként eltérő. A folyóvizeinken és a nagyobb tavainkon is halásznak, a jelenleg hatályos 1997 évi XLI. halászati és horgászati törvény szerint. Ez a törvény gyakorlatilag teljes szabad kezet ad a halászati hasznosítóknak, abban a tekintetben, hogy meghatározzák a használt halászeszközök számát, a hálók méretét és a halászat módját. Ezért ezek a halászszerszámok tavaszonként megbecsülhetetlen nagyságrendben találhatók a folyók, holtágak teljes szakaszán.

A hagyományos halászok, akiket kereskedelmi célú halászoknak nevezünk, valamikor nagyon fontos szerepet töltöttek be vizeink életében. A jelen időben is óriási szükség volna szaktudásukra, vízjártassági ismereteikre, ha ezeket a hosszú évek alatt megszerzett tapasztalatokat a halvédelemre, a környezet egyensúlyban tartására a természetes vizek javára fordítanák. Sajnos ez nem így van. A több százezer horgász úgy ítéli meg tevékenységüket, hogy néhány kisebb csoport, a szakmai felsőbbrendűség leple alatt és a hatalom adta jogán, rá akarja kényszeríteni saját érdekeit – a természet kárán – a többségre. A mai halász ipari technika adta eszközállományának halfogó lehetőségei úgy viszonyulnak az 50-100 évvel ezelőtt dolgozó halász lehetőségeihez, mint egy árokásó gép teljesítménye a lapátos kubikuséhoz.

Amíg a hagyományos aqua-kultúrában az ősz a fő halászati szezon, addig a Tiszai halászat fő időszaka a tavaszi áradás. Halászok bevallása szerint ebben az időszakban fogják az éves átlag 80%-át. Ez azt jelenti, hogy az ívni vonuló anyahalak akkor kerülnek a halászok hálójába, amikor a legnagyobb védelmet kellene biztosítani számukra. Hogyan várható szaporulat, ha a tőállomány évről-évre kifogásra kerül, mielőtt elvégezhetné a természet által rá kiszabott feladatát. Mivel az árterek mai állapota miatt a halak magas vízállásnál is kénytelenek a mederben vonulni, a szinte egymás végébe rakott, a teljes vízkeresztmetszetet kitöltő fenék és lebegő varsák pótolhatatlan veszteségeket okoznak. Az ún. extrudált szálból készült eresztő hálót, más néven damil hálót, már teljesen készen, parafával, ólomkötéllel együtt bárki megvásárolhatja. Felállítása nem igényel szaktudást. Pusztító ereje pedig az észrevehetetlenségében, a hosszában és korlátlan számában van. Nyári alacsony vízállásnál a folyókon megjelennek a kecsege hálók. Ma már felelősséggel kijelenthető, ennek a halászeszköz alkalmazásának köszönhető, hogy a kecsege és márna szinte teljesen eltűnt egyes folyószakaszokról. A halászeszközök száma rendkívül változatos és kíméletlen. A nosztalgiával emlegetett Tiszai, halászat a múlté.

Állóvizek, holtágak, morotvák, mesterséges csatornák halászata gyakorlatilag az őszi időszakra tehető, amikor a holt ágak, álló vizek növényzete lehetővé teszi a húzó hálók használatát. A halászati törvény megengedi, hogy természetvédelmi területeken, úgynevezett szentélyi holtágakon is lehessen halászati tevékenységet folytatni, pedig ezek a holtágak a bölcsője, az ívó helyei folyóinknak. A vízinövénnyel benőtt helyeken sincs menekvés a halak számára, hisz az állított hálók, mint a marázsa, meslenc vagy a nyakzóháló használata tudja a legnagyobb kárt tenni a halállományban. A mesterséges öntözőcsatornákat, mint a Kunsági- vagy Jászsági főcsatorna némi vízügyes őszi vízleeresztéses segítséggel szintén teljesen lehalásszák.

A halászat jövőbeni feladatai

Halászok

A természetes vizeken a halászat irányának változnia kell. A halászatnak a természetes halszaporulatok elősegítés e mellett, a haltelepítéseket, a halőrzési feladatokat kell előtérbe helyezni. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy az ősi mesterség, vonzó turisztikai látvány legyen a természetes vizeink kiemelt üdülőkörzeteiben. (halász skanzenek) A természetes vizek horgászati hasznosítása után a halászat egy adott vízterületen, csak a horgászati hasznosító engedélyével és ellenőrzésével történhet. A kizárólag horgászhasznosítású vizek jelenleg is rákényszerülnek arra, hogy az olyan halakat (törpeharcsa, ezüstkárász, fehér és pettyes busa, angolna) melyet a horgászok nem tudnak megfelelő hatékonysággal kiszedni a vízből, bérhalászással oldják meg. Más kérdés, hogy a fent említett tájidegen halfajtákat (lásd: Balaton) a halász szakma telepítette hazai vizeinkbe, nem a horgászok. Rendkívül fontos megtartani a halász tradíciókat és a halász dinasztiákat, mert ez a történelmünk része. Vissza kell állítani a hívatásos halász megbecsülését úgy, mint a régi időkben, mert a víz kellő szeretete magában hordja a rábízott terület gondozását. Szűnjön meg a gazdasági kényszer, hogy csak a kifogott hal biztosítja számára a megélhetést. A halász emberhez nem méltó egyéneket pedig el kell távolítani a vizekről. A felsoroltakon kívül, még sok olyan feladat vár megoldásra, ami szintén halászfeladat. Meg kell mindezek mellett jegyezni azt a tényt, hogy a tógazdasági haltermelők sokszor szakember hiánnyal küszködnek és jó fizetések felajánlása mellett sem tudnak halász szakembert kapni.

elválasztó