Gondolatok egy kuttyogató verseny után

foto

Csongrádi Sporthorgász, Környezet- és Természetvédő Egyesület 2015. szeptember 19-én Horgász-Vadász Fesztivált rendezett. Ezen belül sor került egy nemzetközi tiszai kuttyogató versenyre is a 244 és 258-as folyamkilométerek között. Ez a 14 km-es pálya igen változatos, vannak benne ősi, nem háborgatott és a szabályozáskor kialakított „ásott” mederrészek is. Legendás haltartó helyei viszonylag rövidek. Ennek ellenére ez a 14 km nagyon régóta biztosított az ott halászóknak megélhetést, a horgászoknak meg szórakozást és emlékezetes fogásokat.

tovább...

elválasztó

Néhány gondolat Sági Imre bácsi írásához a csongrádi kuttyogató versennyel kapcsolatban

Ez a verseny ősszel került megrendezésre és sajnos szinte értékelhetetlennek bizonyult. Pedig a rendezők – a Csongrádi Horgászok Egyesülete – mindent megtett, hogy ez a verseny emlékezetes legyen. Az is lett, de nem úgy, ahogyan a horgászok várták, mivel harcsa nem esett, ami értékelhető lett volna.

tovább...

elválasztó

Természetes folyóvizeink halászati hasznosításra kijelölt határvonalak módosítása

Szőllősi Béla, a Horgászegyesületek a Tiszáért Társulás elnökének levele Udvari Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztályának főosztályvezetője részére.

HETT

A levél pdf formátumban.

elválasztó

A becses zsákmány

Zsákmány

A horgászat célja a halfogás, mondják sokan, de ez így korántsem igaz. A horgászat jóval több ennél; ősi szenvedély, zsákmányszerzés öröme, a természet ölelése, mi több, az elhivatott komoly horgászoknál más-más életmód. Az idő azonban eljárt, a folyók végnapjaikat élik, az ökológiai küszöb a 24. órában, a halállomány vészesen megfogyatkozott.

tovább...

elválasztó