Halászati feladatok I.

1997. évi XLI. törvény a halászatról és a horgászatról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 78/1997. (XI. 4.) FM rendeletében határozza meg a vízi élővilág és a vizek természeti környezetének védelmét.

A Halászati hasznosító feladatai között szerepel tehát az élőhelyek, ívó területek fejlesztése, védelme, az ivadékok mentése.

Ez szép és nemes feladat, a gyakorlatban azonban óriási ellenérdekek ütköznek akkor, ha a halászati hasznosító maga a halász, a támogatási pénzekből a halasítást végző, ugyanakkor magán halastavak tulajdonosa is egyben. Mind a horgász, mind a halász érdek azt kívánná, minél több hal legyen a természetes élővizeinkben. Azonban ha a fent sorolt feladatok mind egy kézben vannak nem biztos, hogy így van.

Haltelepítés

A halász, ha betartja a jelenlegi érvényben lévő törvényeket, akkor is annyi halat vihet el, amennyit csak akar, ill. amennyit éppen meg tud fogni. Minél több az általa kifogott hal, annál több haszna van. Az értékesítés után megmaradt halmennyiséget egy másik vállalkozásában üzemeltetett halastavába rakhatja, ahol aztán horgásztatással, vagy későbbi eladással értékesíthet. De adott esetben ugyanez a hal visszakerülhet a kifogás előtti vízbe, ha mondjuk állami támogatásból a halászati hasznosító halasítást végez az állami vízterületen és a telepítendő halat pont attól, a szintén tulajdonában lévő halastóból veszi, ahová az állami vízből kifogott halakat előzőleg rakták. Kicsit bonyolult, de a kör itt bezárul. Az már egy külön téma, hogy ezeket a halászati tevékenységeket, amelyek a vizeink halállományának rohamos csökkenéséhez vezetett, a horgászok által befizetett területi engedélyek árából finanszírozzák.

Ellenérdek van az elvégzendő halászati feladatok között akkor is, ha az élőhely fejlesztést, az ivadékmentést és a haltelepítést ugyan az a hasznosító végzi. Tudjuk jól, a természetes sikeres ívással egyetlen haltelepítés sem vetekedhet. Példa erre a Tisza 2010 egész évi magas vízállása. Évekre meghatározza egy-egy sikeres ívás a folyó halállományának nagyságát, összetételét. Ha a halászati hasznosítók a törvényben előírtak szerint ápolnák, gondoznák az élőhelyeket, akkor már alacsonyabb vízállásnál is sikeres tavaszi ívást lehetne biztosítani a nászra vonuló halak számára. A törvény előírásaival szemben a tapasztalat az, hogy ívás idején a fokokban, kifolyókban hálók sokasága várja a halsereget. A tétel itt is egyszerű, ha sok hal van a folyóban nincs szükség állami támogatásokból értelmetlen halasításokra pénzt fordítani. De ha kevés a hal, akkor sokszor halljuk a már ismert definiálást, miszerint a halászok nélkül már hal sem lenne a hazai vizekben. (lásd: Balaton esetében) A „fű alatti” haltelepítések pedig igen jól jövedelmezőek.

A fent leírtakból kiderül, hogy napjainkban egyre fontosabbá válik a társaságunk által régóta hangoztatott azon vélemény, hogy a természetes élővizeinken semmiféle profitorientált tevékenységnek nincs helye. Az ellenőrzési és a szakmai feladatokat pedig szét kell választani.

HETT

elválasztó